Kelei Zitát választották polgármesternek Őrtilosban

Kelei Zita (Fidesz-KDNP) nyerte a polgármester-választást Őrtilosban, ahol a képviselő-testület négy tagját is megválasztották a vasárnap tartott időközi voksoláson.     A Nemzeti Választási Iroda honlapján olvasható információk szerint a legutóbbi választáson is győztes kormánypárti politikus 174, míg vetélytársa, a független Darázsi Szilárd 97 érvényes szavazatot kapott. A képviselőket kilenc független jelölt közül választották ki az őrtilosiak. […]

Érdekel

Hat településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap

Hat településen tartanak időközi  polgármester- és önkormányzati képviselő-választást vasárnap. Azokat az időközi választásokat rendezik most meg, amelyeket a koronavírus-járvány miatt 2020. november 4-én hatályba lépett veszélyhelyzet idején, illetve idejére nem tudtak kiírni.     A koronavírus-járvány miatt nem lehetett időközi választást és népszavazást kitűzni, a kiírt választások pedig elmaradtak. Április 10-étől azonban ismét kitűzhetőek lettek az időközi önkormányzati […]

Érdekel

Országos nemzetiségi mandátumokat adott ki az NVB

Lemondások miatt megüresedett országos nemzetiségi mandátumokat adott ki szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).     Az Ukrán Országos Önkormányzatban a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület listájáról 2019-ben mandátumot szerzett Grexa Liliána május 1-jei hatállyal mondott le képviselői mandátumáról. Amennyiben az országos listán mandátumhoz jutott nemzetiségi önkormányzati képviselő megbízatása megszűnik, a mandátumot a listán eredetileg is szereplő […]

Érdekel

Alakuló ülés – Áder: mondjanak igent a nemzeti érdekek képviseletére!

Áder János köztársasági elnök arra bíztatta az Országgyűlés hétfői alakuló ülésén a képviselőket, hogy a következő években mondjanak igent a nemzeti érdekek képviseletére, az ország gyarapodására, a magyarok biztonságára, a tényekre építő vitákra és a közös sikerekre, de mondjanak nemet az öncélú, rövidlátó politikára, az idegen érdekek kiszolgálására, a békétlenségre és a hazugságra.     Az államfő […]

Érdekel

Jobbikos kapta MZP mandátumát

A „demokrata ellenzéki pártok” úgy határoztak, hogy a Márki-Zay Péter által fel nem vett listás mandátumot a jobbikos Végh Noémi kapja – tájékoztatta az MSZP szombaton az MTI-t.     A hat ellenzéki párt által aláírt közlemény szerint konszenzusos döntés született: a Magyar Szocialista Párt, a Párbeszéd Magyarországért, a Momentum, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik és az […]

Érdekel

Jogerőre emelkedtek a választási eredmények

Jogerőssé vált az április 3-ai országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen a Mi Hazánk Mozgalom által benyújtott egyetlen jogorvoslati kérelmet is elutasította szombaton.     Az április 3-ai választás egyéni választókerületi eredményei április 12-ére mindenhol jogerőssé váltak, a Nemzeti Választási Bizottság pedig – miután valamennyi jegyzőkönyv a rendelkezésére állt […]

Érdekel

3.5 millió ellenzéki szavazat lett a vége

Most erre mit írjak? Elqurták? De rendesen? Kijött a végeredmény. Az ellenzékre 3.5 millióan, míg a Fideszre összességében 4,4 millióan szavaztak – írja az index.hu Nos az állítólagosan elpártolt közel 1 millió ellenzéki szavazó, vagy a Mi Hazánk több mint 600 ezres szavazóbázisa és ezzel szavazója is megint megmutatta. Nem a Fidesz a király. Ez […]

Érdekel

„Fogalmuk sincs erről az országról” – Bayer Zsolt az ellenzékről és a választásról

Mi történt a választáson? A Mandiner a magyar nyilvánosság neves szereplőit kérdezi meg új sorozatában a választás tanulságairól. Újabb interjúalanyunk: Bayer Zsolt publicista. *** Mi történt a választáson? A magyar nép megint csodát tett. Általában a magyar nép tud csodát tenni. Különösen kiélezett és fontos pillanatokban. Megtette most is. És ezt fordítják le úgy az ellenfeleink, hogy a magyar nép […]

Érdekel

Puzsér Róbert: a harmadik pólus

Minden politikai szerveződés, amely egyenlő távolságot tart Gyurcsánytól és Orbántól, harmadik pólust képez. A harmadik pólusnak természetszerűen van jobb- és baloldala, de közös bennük, hogy középutasok: mérsékelt, polgári jobbosok és balosok. Valójában nem is harmadik pólusnak jelentkeznek, hanem az egyetlennek, amely kettéválva leváltja a másik kettőt: a szélsőjobbot és a szélsőbalt. Ez az enyhülés forradalma: […]

Érdekel

Nemzetközi megfigyelők: a lebonyolítás szakszerű volt, hiányoztak azonban az egyenlő versenyfeltételek

A vasárnapi magyar országgyűlési választás és népszavazás lebonyolítása jó és szakszerű volt, a voksolásokra azonban rányomta a bélyegét az egyenlő versenyfeltételek hiánya – jelentette ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) rövid távú megfigyelési missziójának különleges koordinátora és vezetője hétfőn Budapesten.     Kari Henriksen az országgyűlési választás és népszavazás nemzetközi választási megfigyelőinek angol nyelvű sajtótájékoztatóján […]

Érdekel