Elhunyt Sólyom László

Elhunyt Sólyom László Magyarország volt Köztársasági elnöke. Sólyom László (született 1942. január 3.) magyar jogász és politikus, aki jelentős szerepet játszott Magyarország politikai és jogi életében. Sólyom László jogi pályafutásával kezdte karrierjét. Jogi diplomáját a Budapesti Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte meg. Később a jogi kar oktatójaként és kutatójaként dolgozott. Tudományos érdeklődése főként a […]

Érdekel

Indul a gyermekszállítási szolgáltatás tesztidőszaka a II. kerületben

A gyermekszállítási szolgáltatás ingyenes, és terveink szerint a tesztidőszak októbertől január végéig tart. A gyermekszállítás szolgáltatással célunk, hogy csökkentsük a forgalmat, a reggeli torlódások mértékét, és segítsük a gyermekek komfortos iskolába jutását. Kérjük, csak az érintett iskolákba járó gyerekek szülei jelentkezzenek! A kiválasztásnál figyelembe vesszük a jelentkezés sorrendjét, és azt is, hogy a jelentkezéssel kiváltható-e […]

Érdekel

Megszüntetik a bölcsődei támogatást

A kormány néhány éve azt hangoztatta, hogy minden nagyobb településre új bölcsödéket akarnak. Most akkor hogy is van ez? Súlyos és embertelen csapást mért az Orbán-kormány a kisgyermekes családok jelentős részére a bölcsődei támogatás megszüntetésével – mondta a DK humán területekért felelős főpolgármester-helyettese vasárnap az ellenzéki párt Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón.     „Ebből a pénzből azok […]

Érdekel

Lemondott a legrégebben hivatalban lévő Polgármester

58 év rendületlen szolgálat után lemondott tisztségéről Veresegyház polgármestere Pásztor Béla. A települést 58 éve irányító Pásztor Béla a képviselő-testület mai ülésén – február 21 – 2023. február 28-i hatállyal lemondott polgármesteri tisztségéről. Pásztor Béla veresegyházi szolgálatát 1963-ban, éppen 60 évvel ezelőtt kezdte, amikor a 25 éves fiatalember elvállalta a Művelődési Ház irányítását. A mindig […]

Érdekel

Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetében

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat véleményezési jogot biztosítana a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a szakmai-etikai szabályok felett, amelyek megalkotásának jogát egy friss kormányzati törvényjavaslat […]

Érdekel

Huszonnégy képviselő vette át megbízólevelét

Átvették megbízóleveleiket hétfőn azok a képviselők, akik az április 3-ai országgyűlési választáson országos pártlistáról mandátumot szereztek, de a múlt heti ünnepélyes átadáson nem vettek részt.     A Nemzeti Választási Iroda (NVI) és a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) Alkotmány utcai székházában tartott rendezvényen Téglási András, az NVB elnöke kiemelte: április 3-án az újkori magyar demokrácia történetében kilencedik […]

Érdekel

Toroczkai a kislányával szavazott

Mivel jelen pillanatban sem a Mi Hazánk Mozgalom, sem a párt elnökének oldala nem elérhető a Facebookon, Toroczkai László a Twitteren jelezte követőinek, hogy ő is leadta szavazatát a választásokon. A politikus itt ragadta meg az alkalmat, hogy hangsúlyozza, ma megtehetjük, hogy a kezünkbe vesszük a saját sorsunkat, ő a maga részéről pedig egy erős, […]

Érdekel