Hatalmas munkát végzett az ellenzék, akárcsak aktivistáik és a választásban részt vevő állampolgárok – hangsúlyozta a hatpárti összefogás budapesti eredményváróján vasárnap este, egy órával az urnazárás után Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alelnöke.
Arról beszélt: nemcsak a demokrácia, de „az Egységben Magyarország csapatának ünnepe is a mai nap”, hiszen – noha nem lehet sejteni a végeredményt – „látható, hogy fej fej mellett áll a két tömb”.
Hozzátette: hatalmas teljesítmény, hogy az ellenzéki összefogás „egyenrangúra hozta azt a versenyt, ahol egyértelműen lejtett a pálya a Fidesz, a kormánypárt, lényegében az állampárt számára”.
- Orbán Viktor: „A BMW egy vagány autó – és mi szeretünk így gondolni saját magunkra”
- Vélemény – Szijjártó azt állítja, hogy a MOL nem képes leválni az orosz olajról
- Loupe – tüntetés a „tiszta közbeszédért” a Hősök terén
- Ki lesz Zugló új országgyűlési képviselője? – Fidesz, Tisza Párt és Hadházy Ákos között éleződik a verseny
- Polgármesterünknek sem tetszik minden, amit fent csinálnak
Megírom ide mire gondolok