Az ukrajnai háború is rávilágít arra, milyen fontos az önellátás, a gazdasági önrendelkezés, amelyre a Mi Hazánk a nemzetgazdaságot is alapozná – közölte a párt elnökhelyettese kedden az MTI-vel.
Dúró Dóra független országgyűlési képviselő azt írta, a Mi Hazánk szerint tisztességes béreket adó, kiszámítható munkahelyekre van szükség Magyarországon, hogy biztonsággal tervezhessék a jövőt a munkavállalók és a családok.
„Nem kell feltalálni a spanyol viaszt: természeti adottságainknál fogva agrárország vagyunk, így elsősorban a mezőgazdaságban és az erre épülő élelmiszerfeldolgozásban van szükség fejlesztésekre”
– emelte ki.
Úgy folytatta, hogy az „embertelen és kizsákmányoló” óriásvállalatok helyett a kis- és közepes magyar vállalkozásokat részesítenék előnyben, és ilyen üzemeket hoznának létre az ország minden táján.
„Ásotthalom már bizonyított: ott megvalósult kicsiben az, amire az egész országban szükség lenne, ennek is köszönhetően gyarapodik is a település. Magyar feldolgozóipart tehát a multik kizsákmányoló pénzszivattyúja helyett!”
– fogalmazott Dúró Dóra.
15800A Mi Hazánk az önellátásra alapozná a nemzetgazdaságot
1 thought on “A Mi Hazánk az önellátásra alapozná a nemzetgazdaságot”