Már vagy 50 éve hordjuk ki minden évben a felhalmozott szemetünket (lom) a kapunk elé, vagy a sarokra. Minél közelebbi időszakot veszünk 2024-hez, annál több feleslegessé vált – jó ha két évig működött – holminktól válunk meg. Ez most változni fog. A MOHU lépett. Íme a részletek a Telex jóvoltából Egy-egy kerületben az előre megadott időpontban akár 10 db őrzött gyűjtőpontra lehet elvinni a kidobásra szánt lomot. A gyűjtőpont legtávolabb 800-1000 méterre lehet egy lakástól, jellemzően ennél jóval közelebb lesz. Valamennyi gyűjtőpont 3 napig tart nyitva. A házhoz menő szolgáltatás nem szűnik meg, igény szerint a kerületiönkormányzatoknak lehetősége lesz rászorultsági alapon kijelölni adott címeket, ahova a szolgáltató térítésmentesen házhoz megy, és elhozza a lomot. Egész évben már jelenleg is rendelkezésre áll a megrendelhető díjköteles házhoz menő lomtalanítási szolgáltatás is. A kontrollált lomtalanítás sikeresen működik szinte az összes Európai Uniósnagyvárosban, de a hazai nagy vidéki városokban is Zalaegerszegtől Nyíregyházáig. Budapest azon kevés település közé tartozik, ahol még a ház elé ömlesztve kirakott lomtalanítás a jellemző. A megoldás támogatja a környezettudatos, és fenntartható hulladékgazdálkodási rendszerek működtetését és összhangban van a hazai jogszabályi környezettel, a körforgásos hulladékgazdaság elveivel. A kontrollált körülmények közötti átvétel tiszta hulladékfrakciókat eredményez, amik jól újrahasznosíthatók. Ráadásul a veszélyes hulladékától is szabályos módon szabadulhat meg a lakosság. Az új rendszerben a mindinkább elfogadottá váló környezettudatoshulladékgazdálkodás elveit az egyéni szinten is könnyebb megvalósítani, hiszen a megoldás lehetőséget biztosít a személyes társadalmi felelősségvállalásra. Az új rendszernek köszönhetően a városkép tiszta és rendezett marad a lomtalanítás idejére is, ami egy turisták által látogatott világváros esetében alapvető. Az új rendszerben a lakosság mindennapjait a legkevésbé érinti a lomtalanítás. Nem a ház elé lesz kidobva mindenfajta szemét, hanem egy biztonságos, őrzött helyen konténerekben szelektíven lehet leadni. A lomtalanítás ideje alatt a hulladék elszállítása folyamatos.
63600Úgy tűnik ennek is befellegzett
Megírom ide mire gondolok