A Fidesz-szövetséges Vajdasági Magyar Szövetség aktivistái kézbesítik a szavazólapokat Szerbiában
A hét elején több településről is jelentkeztek szerkesztőségünknek azok az olvasók, akik szóban és írásban is megerősítették, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (a Fidesz leghűségesebb szerbiai partnere) aktivistái kézbesítik azokat a borítékokat, amelyekben a magyarországi országgyűlési képviselők választásán és az országos népszavazáson való részvételhez szükséges szavazólap kapott helyet.
Egyelőre nem tudni, hogyan kerültek a borítékok az aktivistákhoz, hiszen négy évvel ezelőtt a levélcsomagok kézbesítése a szerbiai posta feladata volt, és a postások juttatták el a címzetteknek a borítékokat.
Az egyik észak-bácskai településen a következő párbeszéd zajlott le az irodában a szavazásra jogosult személy és az aktivisták között:
Aktivista1: Pont téged hívtalak, Messengeren nem tudlak elérni, mert nem vagyunk ismerősök. Itt van anyukádé meg a tied is.
Szavazó: Elviszem, odaadom neki, itt van az autóba.
Aktivista1: Vagy be is jöhet, hogyha…
Szavazó: Úgyis megyünk pénteken útlevelet csinálni, akkor meg feladjuk a konzulátuson.
Aktivista1: De itt rögtön le tudtok szavazni.
Aktivista2: Ezt nem lehet.
Aktivista1: Ezt nem bírod elvinni.
Aktivista2: Vagyis jobb, ha itt leadjátok.
Aktivista1: Leszavazol és akkor lezárjuk a borítékot, beírjuk az adatokat.
Szavazó: Miért jobb? Miért nem postán jött, mint négy éve?
Aktivista1: Azért, mert most ez így van megszervezve.
Aktivista2: Nagyon egyszerű, a postás nem vinné ki addig, amire vissza kell adni.
Szavazó: De én ezt igazából elvihetem, mert jogom van hozzá.
Aktivista2: Persze, igen, hajrá!
A Nemzeti Választási Iroda honlapján a levélszavazással kapcsolatos tudnivalókról a következő olvasható:
„A szavazási levélcsomag személyes átvétele során a választópolgár érvényes fényképes igazolvánnyal köteles igazolni a személyazonosságát. Amennyiben a nem magyar hatóságok által kiállított igazolványon és az átvételi jegyzéken szereplő személyes adatok eltérnek, úgy az eltérés tisztázása érdekében további dokumentumok (pl. lakcímkártya) bemutatása válhat szükségessé. A szavazási levélcsomag kizárólag a jegyzéken szereplő választópolgárnak személyesen adható át, meghatalmazottnak nem.”
Szóval olvasnám a többit
SZMSZ (Szabad Magyar Szó) Független közéleti fórum
- Közel félmillió nyugdíjas él a szegénységi küszöb alatt Szerbiábanby SZMSZ on július 2, 2026 at 6:20 de.
Szerbiában közel félmillió nyugdíjas – pontosabban 459 000 fő – kap 31 000 dinárnál alacsonyabb nyugdíjat. Még elkeserítőbb adat, hogy több mint 240 000 nyugdíjas kap kevesebbet 24 000 dinárnál, míg több mint 52 000-en havonta kevesebb mint 10 000 dinárból kénytelenek túlélni. 2012-ben, amikor a Szerb Haladó Párt (SNS) hatalomra került, 30 000 dinárból





